Interjú a BAGázzsal

A BAGázs Közhasznú Egyesület két munkatársával, Lőrincz Borcsával, a dányi gyerekprogramok koordinátorával és Benedek Borival, a jogklinika és az adósságkezelő programok vezetőjével beszélgettünk a szervezet tevékenységéről és az önkéntességről.

 

Kérlek, néhány szóban mutassátok be a BAGázst azoknak, akik még nem hallottak róla!

Bori: A BAGázs Közhasznú Egyesület egy civil szervezet. Két romatelepen (Bagon és Dányban) dolgozunk, ahol különböző programokon keresztül segítjük az ott élők integrálódását.

Borcsa: Úgy gondoljuk, hogy mindkét oldalon kell változtatni ahhoz, hogy a romák integrációja megvalósuljon, ezért nem csak a telepeken élők fejlesztésével foglalkozunk, hanem a többségi társadalomra is igyekszünk hatni, elérni, hogy befogadóbb legyen.

Ti hogyan kerültetek a BAGázshoz?

Borcsa: Nekem nagyon sok ismerősöm önkénteskedett itt, a BAGázs indulásától kezdve, Facebookon láttam, hogy részt vesznek ebben. Ennek hatására mentem el hat éve először egy nyári táborba; öt éve kezdtem el rendszeresen önkénteskedni, fél éve pedig munkavállaló vagyok a szervezetnél.

Bori: Barátnőim önkénteskedtek az IKSZ-ben (Iskolai Közösségi Szolgálat), és mindig nagyon jókat meséltek, úgyhogy idővel én is kedvet kaptam ehhez.

A környezetetekben hogyan reagáltak, amikor megtudták, hogy itt kezdtetek önkénteskedni?

Borcsa: Nekem lassan mindenkim itt önkénteskedik, úgyhogy mondhatjuk, hogy elég jól… De viccet félretéve, engem nagyon támogatott a családom, egyáltalán nem lepődtek meg, tudták, hogy régóta érdekel a téma, ezzel akartam foglalkozni. Most már sok év eltelt, amióta elkezdtem, és valamilyen formában szinte az összes ismerősöm bevonódott.

Bori: Én is támogató közegben vagyok, bár a szüleim kicsit meglepődtek, mert most nyáron végeztem a jogon, és talán nem arra számítottak, hogy jogászként a BAGázsban fogok dolgozni, de végül is örülnek neki.

Milyen nehézségekkel szembesültök a munkátok során?

Bori: A jogklinika programon belül a legnagyobb nehézséget a – még számomra is – a rettentő bonyolult hivatalos eljárások és bürokratikus rendszerek jelentik. Amikor még nekem is nehezen érthető valami, akkor nagyon nehéz megnyugtató magyarázatot adni olyan embereknek, akik még a nyolc általánost sem végezték el.

Borcsa: Nagyon sok fronton dolgozunk egyszerre a telepiekkel, az önkéntesekkel és a helyi intézményekkel együttműködve, és mindenütt mások a nehézségek. Amíg a gyerekprogramban voltam önkéntes, addig az volt kihívás, hogy a gyerekeknek, akikkel dolgozunk, többnyire nem erőssége a szabálykövetés, gyakran nehezebben kezelhetők. Programfelelősként foglalkozom az önkéntesekkel, emellett pedig motiválni kell a gyerekeket és a szüleiket, hogy eljárjanak a foglalkozásokra, és a helyi intézményrendszer elvárásainak is igyekszünk megfelelni az együttműködés sikerének érdekében.

A telepiektől milyenek a visszajelzések? Szívesen vesznek részt a programokban?

Bori: Szerintem igen. Néha vannak nehezebb időszakok, szituációk. Dányban például már egy éve dolgozunk, és még mindig várják az ottaniak, hogy mikor viszünk bútort, mikor építünk kerítést. Ilyenkor újra és újra el kell mondanunk, hogy mi nem azért vagyunk itt, hogy adományozzunk, ha esetleg egy cég felajánl ilyen segítséget, akkor együtt építünk, közösen dolgozunk… Az adósságkezelő programon belül különösen az áramhasználat legalizálásában motiváltak a telepiek, hiszen az áramlopás bűncselekménynek minősül, amit igyekeznek elkerülni.

Borcsa: Változó a motiváció. A gyerekek szeretnek járni, nagyon sokan közülük nagyon szeretik a foglalkozásokat, de ez sokszor csak akkor tűnik föl nekik, ha például egy alkalom elmarad. Ilyenkor nagyon várják a következő programot, ez azt mutatja, hogy sikerült megszólítanunk őket. Természetesen vannak olyan családok, akiket nehezebb elérni és bevonni, illetve azoknál a programoknál vagyunk nehezebb helyzetben, ahol hosszú út vezet a célig, például felnőttoktatásban a harmadik osztálytól eljutni a nyolc osztály sikeres elvégzéséig nagyon hosszú idő. Ilyen sokáig bennmaradni a programban mindenkitől sok kitartást igényel.

Hangsúlyoztátok, hogy nem adományoztok. Miért lett ez ilyen fontos alappillére a tevékenységeteknek?

Bori: Úgy gondoljuk, hogy az adományozás alá-fölé rendeltségi viszonyt eredményez: a megajándékozott egyrészt kiszolgáltatott helyzetben marad, másrészt sokkal kevésbé érzi magáénak, amit kapott, mint ha neki is hozzá kell adni valamennyi önerőt.

Borcsa: Hosszú távon azt tartjuk célravezetőnek, ha képessé tesszük az embereket arra, hogy ők változtassanak az életükön.

Vannak konkrét eredmények, amiken le lehet mérni a program sikerét?

Borcsa: Az eredményeink tudatos mérését csak nemrég kezdtük el, bár próbálkozásaink már korábban is voltak. Az ilyen programokat általában jellemzi, hogy nagyon nehéz a hatásukat pontosan mérni, mert nagyon hosszú távon lehet csak szemmel látható változást elérni – ráadásul a telepen belül is hatalmasak a különbségek az egyes családok között. Sok hullámvölgy is van, ráadásul a nehezen mérhető dolgokban történik a legnagyobb változás. Nem igazán lehet számokba foglalni egy közösség működését, összetartását, hogy az emberek hogy viszonyulnak egymáshoz. A gyerekprogramok eredményét is csak most kezdjük látni, amikor lassan kilépnek az általános iskolából a mentoráltjaink, és nekik igyekszünk megfelelő középiskolát találni, illetve támogatni őket abban, hogy leérettségizzenek, vagy szakmát szerezzenek.

Bori: Tavaly év végén Bagon és Dányban is végeztünk egy alapfelmérést. Bagon a hetven házból majdnem ötvenet elérünk a programjainkkal, ott már a munkanélküliség is jóval alacsonyabb, mint Dányban.

A munkaadók sztereotípiáival mennyire nehéz megküzdeni?

Bori: Rengeteg munkáltatóval vagyunk kapcsolatban, akiknek nagy szükségük van munkaerőre. A nehézséget nem a sztereotípiák okozzák, hanem az, hogy a telepiek többségének alig van munkaszocializációja, így alapvetőnek tűnő dolgokat is meg kell tanítani nekik. Ezzel kapcsolatban is tervezünk egy csoportos foglalkozást, illetve májustól egyéni mentorokat is keresünk majd a munkavállalók mellé.

A másik oldalról is látszik eredmény? Csökkennek vajon a többségi társadalom előítéletei?

Borcsa: Tény, hogy a hozzánk érkező önkéntesek többnyire eleve nyitottabbak, nem feltétlenül azokat érjük el, akik sok negatív élménnyel vagy előítélettel rendelkeznek. De az önkénteseink többsége pozitív élményekről számol be, jelenlegi munkavállalóink jó része önkéntesként kezdte, ahogy mi is, végül sokan évekre elköteleződnek. Az IKSZ-programban résztvevő középiskolás önkénteseink között is sok ilyen van: 50 óra közösségi szolgálat lenne nekik kötelező, de végül gyakran ennek többszörösét teljesítik.

Bori: A jogklinika programnak része egy kurzus is, ami szabadon választható tárgy az ELTE joghallgatói számára. A végén rendszeresen az derül ki a visszajelzésből, hogy sok hallgatónak vannak előítéletei, és kicsit tartanak a programtól, de kíváncsiak annyira, hogy belevágjanak, végül pedig sokkal nyitottabbá válnak, sokat változik a hozzáállásuk.

Borcsa: Sok olyan embert is elérünk, aki maga nem biztos, hogy részt szeretne, vagy tudna venni a tevékenységünkben, de az önkénteseken keresztül eljut hozzá a hírünk, és akár anyagilag, akár erkölcsileg vagy szakmailag támogatókra találunk bennük.

SONY DSC

Önkéntesként melyik programokba lehet bekapcsolódni?

Borcsa: Jelenleg az Iskolai Közösségi Szolgálatba keresünk önkénteseket, ez a program a telepen élő 4 és 14 év közötti gyerekeknek szóló csoportos foglalkozásokból áll, és 15 hetes turnusokban zajlik, ez kb. heti három-négy órás elfoglaltságot jelent az utazást is beleszámítva. Kéthetente pedig egy másfél órás esetmegbeszélésen kell részt venni. Bagon a BAGázs konténereiben, Dányban pedig az iskolában tartjuk az alkalmakat. Egy-egy csoportot 1-2 felnőtt önkéntes (ide várjuk egyetemisták jelentkezését), 2-6 középiskolás és 5-10 gyerek alkot, illetve a telepeken élő kollégáink, a helyi koordinátorok segítik a munkát. Elsősorban olyanok jelentkezését várjuk, akik szeretnek gyerekekkel foglalkozni, jó, ha esetleg tapasztalatuk is van ebben, és persze a gimnazistákkal is meg kell találni a hangot, hiszen az ő támogatásuk is a csoportvezető feladata. Ettől eltekintve nincs semmilyen előfeltétel, a program indulása előtt tartunk egy háromnapos képzést, ahol igyekszünk felkészíteni az újoncokat a feladatra. Persze nagy előny, ha valaki tanult pedagógiát, de rengeteg területről érkeznek az önkénteseink, egyáltalán nem követelmény az ilyen irányú képzettség.

Mi a tapasztalatotok, milyenek az újonnan érkező önkéntesek első benyomásai?

Bori: Amikor először járnak a telepen, akkor a legtöbben megdöbbennek, mert nincsenek hozzászokva az ottani körülményekhez. A képzésen rengeteg szituációs játékot játszunk és módszertant is tanítunk, igyekszünk felkészíteni az újakat a tapasztalt önkéntesek és a helyi koordinátorok segítségével.

Borcsa: Most indult újra pedagógiai módszertani csoportunk, amelyben főleg tapasztalt önkéntes pszichológushallgatók dolgoznak, ők igyekeznek biztosítani, hogy komolyabb pedagógiai-pszichológiai hátteret is adjon a képzésünk, megismerjük a gyerekek életkori és körülményeikből adódó sajátosságait.

Tanárszakos hallgatónak vajon mennyire ad releváns tapasztalatot az önkéntesként végzett munka arra az esetre, ha később roma gyerekekkel találkoznak a közoktatásban?

Borcsa: A legtöbb tanár nincs felkészülve a hátrányos helyzetű gyerekek problémáinak kezelésére. Önkéntesként az iskolai nyomás nélkül, szabadon ismerkedhetnek a hallgatók a gyerekekkel és a hátterükkel. Biztos vagyok benne, hogy minden helyzetet sokkal könnyebb kezelni, ha jobban ismerjük a gyerekek körülményeit, így nagyobb empátiával tudunk hozzájuk fordulni.

Nektek önkéntesként mi volt a legnagyobb élményetek?

Bori: Nekem az volt az első meghatározó élményem, amikor az IKSZ-ben először önkénteskedtem, és egy óvodás csoporthoz kerültünk. Felkészítettek minket, hogy kicsit rosszcsontok a gyerekek, de amikor beléptünk Bagon a konténerbe, az összes gyerek kiabálni kezdett, hogy „Fúj, nem játszunk veletek!”, mert nagyon ragaszkodtak ahhoz a csapathoz, akik korábban foglalkoztak velük, és őket várták volna. Először sokkoló volt a reakció, de később nagyon jól alakult a viszony, és jó volt látni, hogy másfél év közös munka után mennyit fejlődtek.

Borcsa: Annyi történetem van, hogy nem tudok választani, inkább egy általános érzést tudnék megfogalmazni, ami nem csak az én saját élményem, hanem nagyon sokan érzünk így… A legtöbben úgy érkezünk ide, hogy mi akarunk segíteni a cigány gyerekeken, de idővel rádöbbenünk, hogy mi is rengeteget kapunk tőlük. A legtöbb önkéntesünknek például azon túl, hogy fejlődnek a konfliktuskezelésben, nagyon megnő az önbizalma is. Az a befogadás és szeretet, amit a telepen lehet megtapasztalni, átformálja az ember felfogását az integrációról.

 

Infobox:

Az önkéntességről, illetve az aktuális felhívásokról itt olvashatsz részletesen:

http://bagazs.org/onkentesseg/

Hogyan jelentkezhetsz?

Küldd el nekünk az onkentes@bagazs.org email címre az önéletrajzodat! A levél tárgya legyen: „IKSZ önkéntesjelölt”! Jelentkezési határidő: 2018. február 20.

Ha bármilyen további kérdésed van, tedd fel nekünk bátran írásban az info@bagazs.org e-mail címen!